2014. október 4., szombat

2014.09.27: Versenybeszámoló

Kisebb kimaradás után de múlt héten eljutottam megint egy versenyre. Eddigi legszerencsésebb szereplésem volt, ilyen jól még nem szerepeltek a gobbóim versenyen! :D



Mert hát persze szokás szerint goblinokkal mentem ;]

A csapatlista


A legutóbbi tapasztalatok alapján viszont módosítottam a koncepción: úgy döntöttem, hogy megpróbálom kitölteni teljesen a rostert, mert az előző alkalmakkor mindig zavaró emberhátrányban voltam.

Kicsit átértékeltem a dolgokat, hogy hol tudnék húzni a költségekből 1-1 újabb goblinért:
  • Rájöttem, hogy a 3 bribe igazából felesleges. A titkos fegyveresek vagy lesérülnek és akkor a hajamra kenhetem, amivel a bírót akartam megkenni, vagy az emberhátrány miatt kénytelen vagyok a 7. körben felrakni őket, és akkor úszik minden a második félidőre.
  • A pogóst lecseréltem, mert hiába olcsó ahhoz képest, amit tud (40 egy alap gobbó + 30 a plusz mozgás és még van Leap és Very long legs skillje, azaz jó 40-essel olcsóbb, mint egy hasonlóan fejlődött gobbó), az árából majdnem két sima goblint veszek.
 Ezek alapján kicsit játszottam az opciókkal (gondoltam Leaderre esetleg egy goblinnak, hogy megússzak egy reroll vásárlást, de aztán erről letettem). A vége ez a lista lett:
  • 3 Reroll (180)
  • 2 Bribe (100)
  • 2 Troll (2x110)
  • Fanatic, Bombardier, Chainsaw (70 + 2x40)
  • 11 Goblin (11x40)
  • 1 Assistant Coach (10)
 Ezzel el is ment a 1100 pénz, viszont 16 játékos ült a kispadon :-)

A második napra készültünk, ezért 3 + 3 sima skill és 2 duplát vehettem fel a Tier 3 csapatom miatt. Egy troll kapott Block-ot (bár a támadásnál a LoS-en elkövetett, első mozdulatra dupla koponya ellen ez se védett :D) a másik Piling On-t, a Fanatic Grab-et, a Bombardier Hail Mary Pass-t, a Chainsaw Dodge-ot kapott. A maradék 3 skill sima gobbókra ment: 2 Diving Tackle és egy Side Step lett belőle (megszűnt az a szabály, hogy egy játékos több skillt is kaphat, így ez lett a vége).

Azt hiszem ezen még variálok legközelebb: eddig a PO bejött, viszont most egyszer sem tudtam használni. A Break Tackle viszont elgondolkoztatott, lehet legközelebb kipróbálom.

A meccsek

Az első meccsen Skaveneket kaptam. A játék az elvártakkal ellentétben nem változott vérfürdővé, viszont annál izgalmasabbra sikerült :-) Védekezésre álltam fel, azonban az egyik csatornapatkány dupla egyessel elrontott cselezése után megpróbálkoztam egy goblin bedobásával (merthogy a labda üresen állt). Csodák csodájára sikerült a terv, talpra is érkezett a kis gobbó, fel is rántotta a labdát, és addig kitartott, míg az erősítés meg nem érkezett egy kör múlva. A labdát mondjuk sokáig nem sikerült megtartani, de hogy-hogynem a láncfűrészeshez került a labda és bebattyogott vele. Még mindig az első félidőben a csatornapatkányok mélyen befutottak a pályára, viszont a passznál valamit elnéztek, mert az egyik kis ütődött gobbó valahogy sikeresen interceptolt! :D Ilyet még soha nem sikerült összehozni, meg is lepődtem, hogy mit tudnak ezek a fiúk! A patkányok annyira meglepődtek, hogy mire magukhoz tértek, 2-0 volt az eredmény.

Aztán persze a második félidőben 2 kör alatt megvolt az első TD-jük egy Blitz!-nek köszönhetően, én pedig próbáltam kihúzni a 2-1-et, amíg lehet. Erősen védekeztem, itt kezdtek el fogyni a patkányok mert még megvoltak a főbb titkos fegyveres gobbóim is. Aztán valahogy az utolsó körben sikerült sok GFI-vel 3-1 re kihozni a meccset. Mondjuk szokás szerint megint én voltam a leglassabb, kicsit elhúzódott a meccs, mindenki ránk várt, ezért az utolsó kört le sem játszottuk (azért kidobtuk, hogy nem Riot jön-e ki). Kemény egy játék volt :D

Ezután megkaptam Kopi törpéit... Törpe vs. goblin: könyvelem a 2-0-t és a mészárlást. A mészárlás része meg is volt, viszont sikerült jól helyezkedni, és majdnem (sajnos csak majdnem) megfogtam a törpék támadását: ippeghogy beértek két GFI-vel. A bombás jó szolgálatot tett, kétszer is sikerült a segitségével valahogy kiütni a törpicsekek kezéből a labdacsot, viszont mindig visszaszerezték. A második félidőben Kopi viszont elnézett egy támadást, és többszörös szerencsétlen sneak eye GFI dobás után be tudtak futni a gobbóim egy egyenlítő góllal: 1-1! A törpék kicsit elbízták magukat ;] Na gondoltam ebből még lehet valami, esetleg kibekkelek egy döntetlent. Viszont a sok Tackle miatt égett a RR, aztán az utolsó pillanatban csak befutott az egyik törpe a labdával. Azért majdnem megfogtam a srácokat -- egy döntetlen nekem már felért volna egy győzelemmel :D Kellett mondjuk szerencse is, egyszer majdnem bejött a goblin dobás, ill. volt egy igen makkos köröm, amikor gyakorlatilag ~8 cselezést megdobtam egyhuzamban a Tackle-ök mellett, a gobbók így sikeresen lescreenelték a játékteret a törpék elől, így a labdás gobbó nyugodtan futkorászhatott a gólzóna felé.

A harmadik meccsem egy új játékos ellen volt, dark elfeket hozott. Annyi szerencsém volt, hogy nem nagyon játszott gobbók ellen még, így volt némi helyzeti előnyöm -- ám ez nem sokra volt elég :D A támadás jogát megkaptam, be is vetettem mindent, amit csak tudtak a gobbók, de komoly sérülést nem nagyon sikerült okozni, még a láncos golyós fanatikus folytonos ügyködése ellenére sem. KO-ra sikerült kiküldeni jópár játékost, de mindig visszajöttek, ráadásul az egyik trollom is kitolták a pályáról azok a makrancos kis boszorkányelfek... Az egyik witch mondjuk egy szerencsétlen duplaegyes cselezés miatt ki is törte a nyakát. A játék végére már nem emlékszem, csak arra, hogy nagyon szenvedtünk, de azt hiszem valami 2-1-re sikerült kihozni a játék végét.

Összességében a gobbók nyertek két meccset és egyet majdnem kihoztak döntetlenre. Ez az eddigi legjobb szereplésük volt a kis genyáknak :-)

Az 1100 TV egyébként elég meglepő volt számomra. Nagyon sokminden belefért a patkányoknak (13 játékos, 4 Gutter Runner, 3 RR, Rat Ogre), a törpéknek is volt tartalék játékosa és 4 (!) RR, a sötételfekhez jött két witch... Ezeket nem árt azért legközelebb átgondolni, hogy ki mit tud összerakni ennyi pénzből :D

A 16 játékosos felállás irgalmatlan hasznos volt, bőven kényelmesebb volt játszani, nem szorított a folyamatos emberhátrány. Igazából a törpék ellen is majdnem mindig fel tudtam állni teljes létszámban annak ellenére, hogy folyamatosan daráltak. Azt hiszem sikerült megtalálni a nyerő felállást :-) A Diving Tackle és Side Step is jó döntés volt, még a törpék is izzadtak néha tőlük. És amikor a törpének cseleznie kell, az már azt jelenti, hogy jól csináltam valamit... :-)

2 megjegyzés:

  1. Szép volt uram! Legközelebb talán sikerül összecsapnunk a tábla mellett...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, igyekszem! :-) Jó lenne már egy meccset élőben is tolni, max. elkezdek malifózni is, hogy játszani tudjunk :D

      Törlés