2013. augusztus 17., szombat

[XLVI. VÉRFOCI KUPA] Macabre Mascots vs. Budapest Berzerkers 1-0!


Az újonc gobbó csapatot az a megtiszteltetés érte, hogy kiállhattak Vihar edző és méltán híres berzerkerei ellen. A pénzfeldobásnál a gobbók választhattak volna, de addig marakodtak a döntésen, hogy kirúgjanak vagy kapják a labdát, hogy a bíró csak legyintett: "Jó lesz nekik az a labda, támadjanak ők, csak kezdjünk már!".

Az első pár körben a trolloknak, a fanatikusnak és nem utolsó sorban a szerencsés dobásoknak köszönhetően a berzerkerek igencsak megfogyatkoztak: 2 line komolyan lesérült, 3 játékos pedig KO-val feküdt odakint a kispadon. Ezután viszont keményen megszorongatták az északi csapat tagjai a pálya szélére szorult játékosokat, és vad dühükben frenzy-vel úgy lökdösték a gobbókat a közönség soraiba, hogy azok mind odagyűltek pacsizni velük. Ebbe egy gobbó se sérült le, ellenben a pogós egy akkorát kapott az egyik sarokba szorított farkasembertől, hogy bele is halt a sérüléseibe! Kár, pedig már volt ám 3 SPP-je :D Újra meg még nem futja, no sebaj. Summa summarum: az első félidő izgalmas volt, a gobbók támadását megfogták a harcosok, de gólt vinni nem tudtak.

A második félidőre nem sok játékos tért vissza a kispadról az északiak oldalán, viszont a gobbók visszahozták a láncfűrészes játékost (aki egyébként meglepően jól teljesített a meccsen, meg is jegyezzük lassan a nevét) és a fanatikust is. Hiába no, a bírók a zsebünkben voltak. Az összes :D A sorozatos pusztítást is folytatták szerencsére. A labda berúgásnál sajnos kipattant a pályáról, így touchback-kel az egyik játékoshoz került. Ugyanakkor Vihar edző egy igen szerencsétlen blokkolás után (2 koponya, reroll, 2 koponya!) elvesztette a kezdeményezést, a gobbók pedig befutva körülvették a játékost, leteperték a földre (KO), megszerezték a labdacsot, majd be is futottak vele az északi csapat egy újabb turnovere miatt. Ehhez is mindössze egy 4+ felvétel, blitzből odébbtolás és egy GFI kellett. Hiába na, beismerjük, igazából a központi véletlenszám-generátort is lefizettük. Az egyik gobbó a lányával jár.

3 kör volt még a játékból hátra, ami szintén igen izgalmasra sikeredett. A labdát körülállták mindkét csapat játékosai, és a döntetlen azon múlott, hogy a pattogó labdát felvevő farkasember egy 2 kockás blitzbe belebukott: koponya vagy both down közül lehetett választani, ami sajnos megpecsételte az eredményt!

A goblinok örömükben még ugráltak egyet a fekvő játékosokon, ezzel a meccs le is zárult. Az 1-0-ás bemákolt végeredmény a 2. helyre repítette a csapatot az összesítésben. A TV ismét erősen visszacsökkent, mert minden második gobbó úgy sérült le, hogy a következő meccset ki kell hagynia... Kivéve a pogós, mert az mindegyiket ki fogja hagyni :-) Szóval újra lesz elszórni való 200 pénz inducemente-ekre :D

Köszönöm Viharnak a játéklehetőséget, a türelmet és az idejét a játékra! Remélem legközelebb revansot tud venni, bár azért a pogós elvesztését még egy darabig érezni fogom :-)

Miért (nem) érdemes Káosszal játszani?


A káosz igen nagy népszerűségnek örvendő csapat. Ezt annak az egyszerű ténynek köszönheti, hogy az egyik leggyilkosabb teamet lehet belőlük kihozni: gyakorlatilag minden ember egy potenciális Clawpomber (Claw + Piling On + Mighty Blow) jelölt. Ehhez viszonylag magas erő és páncél tartozik, de ezen kívül labdaképesek is (Ag3 minden játékosnál).


A gubanc ott van, hogy sajnos a skillek terén igencsak nagy hátrányban vannak. Gyakorlatilag semmi skillel nem rendelkezik egy frissen felvett játékos, a Beastmeneket kivéve, akik ha blitzelnek, +1 erőt kapnak. Ez pont arra elég, hogy a kritikus blokkolni kívánt figurának 2 assisttal 3 kockával mehessenek neki, ami a Block hiánya miatt kell is.

Ez erősen problémássá teszi az első jónéhány meccset, ill. később egy befejlődött játékos elvesztésének pótlását. SPP-t csak gyilkolásból tudnak szerezni, így rá vannak kényszerítve a blokkokra, viszont Block/Tackle nélkül nem sokra mennek. Az elfek gond nélkül átugrálják a pályát, a verekedős csapatoknak meg mindenhol ott a Block, ha más nem a blitzereken. Ráadásul a játékosok drágák is, így egy korai becsúszott haláleset komoly problémát okozhat a csapat büdzséjében.

Aztán úgy 1400 TV körül már fordul a kocka, viszont addig meglehetősen szenvedős a történet. Itt már átlagban minden játékosnak van 1-2 skillje, valószínűleg a Block, Claw, Tackle, Mighty Blow a legnépszerűbb leosztás. Jobb esetben van 1-2 Beastmen +Ag-vel, ultramák esetben Dodge-dzsal is. A Block segít talpon maradni, az szinte minden játékoson lesz, a Claw nyitja az összes páncélt, mint a vajat, a Mighty Blow minden ellen kiváló, a Tackle meg segít az ugrálós nyamvadékok (mindenféle elf, goblin, halfling) ellen, duplán is. Innentől már bármilyen csapatnak komoly fejtörést tudnak okozni.

A címben cselesen azt írtam, hogy miért (nem) érdemes káosz csapattal játszani. Nos, ez egyszerű: a pesti ligákban mindig új csapatokat kell alkotni, nem hozhatók át az előző ligából. Friss, 1000 TV-s káosz csapat igen kemény küzdelmekre számíthat. Az ellenfelek is mind olyanok, akik ~20 éve játszanak :-) Úgy azért nehéz skill nélküli csapattal bármit is csinálni. Ugyanakkor mire beérne a fáradozás gyümölcse, és el lehetne kezdeni érdemben a káosz csapattal játszani, már vége is a félévnek, és jön az új liga, újabb csapatokkal... Ide tehát nem javaslom ilyen csapat létrehozását. Aki mégis ilyenre vetemedne, előbb beszéljen pl. horadriannal, ő tudtommal csinált egyszer ilyet :-)

Ahol igazán jók a káosz csapatok, azok a véget nem érő ligák. Érdemes megnézni, hogy Fumbbl-ön pl. mi a top csapatok eloszlása, ill. a Defender Down! A ligában is most épp egy Chaos csapat TV-je a legmagasabb.

A játékosok

A csapatban max. 1 Minotaurusz, 4 Chaos Warrior és 16 Besatman lehet. A különlegessége a csapatnak, hogy mindenki felvehet mutációt bármelyik szintlépésnél.

A top csapatok a Minotaurt előszeretettel hanyagolják, pedig fun. A hátránya, hogy túl kiszámíthatatlan (Wild Animal + Loner), viszont legalább a tackle zónáját nem veszti el, ha éppen csak üvöltözni van kedve a pálya közepén. A másik gubanc vele, hogy az árához képest alacsony páncélja van, ezért nem árt vele vigyázni, és az ellenfél is szereti a földön rugdosni, ha teheti (ami azért bőven előfordul, főleg, ha van rajta egy Piling On is). Alapvetően kétfelé lehet fejleszteni:
  •  az egyik tipikus válfaja a Blitzer (Juggernaut, Claw, Break Tackle, Piling On, esetleg Block, Jump Up),
  • a másik pedig a Roadblock (Tentacles, Prehensile Tail, Stand Firm, Guard, Block).
Ha dobsz egy duplát vele véletlen, szerintem egyértelmű a Block, de sokan választják helyette a Pro képességet is, mert az ad még egy esélyt a Wild Animal megdobására, ha esetleg nem jön össze -- ami persze kritikus szituációkban szokott előfordulni :-)
A Chaos Warriorok képezik a csapat erejét. Magas páncél, St4, ennek megfelelően drágák is. Tipikus blockerek, ráadásul még ha korlátozottan is, de a labdával is zsonglőrködhetnek. (Értsd: fel tudják venni a gólzóna előtt, és be tudnak vele futni. Néha.) A skillek többnyire ezzel vannak szinkronban: Block mindenkinél, és utána változatosan szétosztva Tackle, Claw, Mighty Blow, Piling On, Guard. Ha dupla volt, akkor ott figyel egy Dodge is általában.

A Besatmenen képviseli a tömeget a csapatban. A statokat tekintve elég jó, nem is vészesen drága. Skilleket tekintve a szarvon (Horn) kívül semmi mással nem rendelkezik, ami egyfelől nem teszi túl vonzóvá, másfelől viszont nyitva van egy rakás fejlesztési lehetőség. Nálam például általában van egy Leader (olcsóbb, mint egy reroll, ez segít a TV-t lenyomni, ha összejön egy dupla szintlépéskor), 1-2 Frenzy a pálya szélére fenyegetésnek (ha van minotaurusz, akkor nem feltétlen kell, bár megjegyzem, kockázatos a pálya szélén tartani), és egy srác +Ag-vel a labdának, ha sikerül kidobni. Ha van két ilyen is esetleg, akkor már lehet passzolgatni is :-) Nekem inkább az a tapasztalatom, hogy egyszerűbb felkapni a labdát, körülállni a Warriorokkal, és besétálni a ketreccel a gólzónába. Sokféle változat létezik, például lehet:
  • sima gyilokgép (Block, Tackle, Claw, Mighty Blow, Piling On, Frenzy),
  • Ball Blitzer (Wrestle, Strip Ball, Tackle, Frenzy, Two Heads),
  • Ball Carrier (+Ag, Sure Hands, Extra Arms, Big Hand, esetleg Dodge), vagy
  • Defender (Diving Tackle, Prehensile Tails, Disturbing Presence, Tackle, Pass Block).
Általában viszont szétszórva vannak rajtuk a skillek, és hol egy Guard, hol egy Tackle, hol egy Diving Tackle, hol egy Claw figyel rajtuk alacsony TV-nél.

Játékstílus

A játék lényegesen leegyszerűsödik, mivel passzolgatni nem nagyon kell/tudsz a srácokkal, a foul meg max. csak akkor éri meg, ha egy esetleg journeymanként behozott Loner Beastmaned van feleslegbe, az ellenfél sztárjátékosa épp ott van a lába alatt, emberelőnyben vagy és épp nincs jobb dolgod.

Agresszívkodni kell: igyekezz minden ellenfél játékosra ráállni, amint tudsz, te vagy az erősebb. Ha már ott van melletted, blokkold meg. Blitzzel mindig próbálj a ball carrierre koncentrálni, az a kritikus. Ha nálad a labda, spuri be a ketrecbe, onnan nem nagyon fogják tudni kiszedni. Ha van egy journeyman a csapatban, állítsd rá az ellenfél egyik Big Guy-ára, ellesznek azok ketten, ha meg kinyiffan, annyi baj legyen, nem igazi csapattag :-) A futós csapatokkal vigyázni kell, ha bejut egy játékos a térfeledre, tuti, hogy oda fogják neki dobni a labdát, állj rá 2 beastmennel két oldalról, hogy legyen azért -2 az elkapáshoz, és legyen egy -1 valamint egy sima dodge próbája. Ezeket is simán megdobják az elfek, patkányok, de ennél többet nem tehetsz. Emiatt kellenek a csápok, kapaszkodó farkak és becsúszó szerelések.

Az elején, amíg nincsenek skillek, sajnos erősen reroll igényes a csapat, nem ritka, hogy 4 is van egy csapatnak. Tapasztalatom szerint a 3 elég szokott lenni, később ez redukálható 2-re és egy Leader rerollra esetleg.

Induláskor vedd számításba, hogy minél több warriort veszel, annál több idejük lesz fejlődni, az első pedig, amit venni kell mindenképp, az egy Apothecary. Nincs rosszabb, mint amikor végre van egy Block, Migthy Blow kombóval felszerelt játékosod, és kidobnak neki egy jó kis sérülést.

Összefoglalás

A káosz egy nagyon szuper kis csapat, ami a legtöbb sérülést tudja okozni pályafutása során ha már befejlődtek a játékosai. Sokan nem ajánlják kezdőknek, de szerintem teljesen szuper velük ismerkedni a játékkal, mert nagyon hasonlók az emberek, nem kell a skilleket sem fejben tartani (mert nincsenek :-)), és a játék is viszonylag egyszerű velük, csak verekedni kell.

Tabletop ligába nem ajánlom, mert kínkeserves velük játszani az elején és mire elkezdenéd élvezhetni a játékot velük, kezdheted az egészet elölről.

Az EuroBowl-on most viszont mintha változna a helyzet, ráadásul az előnyére. A hivatalos kiírásban most lényegesen javult a káosz csapatok helyzete: mivel Tier 2-es csapatbesorolásban vannak, 8 (!) skillt választhatnak a játékokban való megmérettetésre.

Netes ligákba bármikor ajánlom, mert ott később általában továbbvihetők a csapatok a következő ligába. Ha hajlandó vagy egy kezdeti viszonylag szenvedős időszakon túltenni magad cserébe azért, hogy utána tisztára pucold a focipályát az ellenfél játékosaitól, akkor ők lesznek a te csapatod!

Remélem sikerült meghozni a kedvet egy kis csetepatéhoz, jó játékot mindenkinek! Az ellenfeleknek pedig vigyétek az üzenetet: Long shall be your suffering. Joyous be your pain.